La Tempesta

by William Shakespeare

Blurb

Shakespeare A vihar című komédiáját 1610-11-ben írhatta, először 1611-ben adták elő. Valószínűleg ez Shakespeare utolsó önálló darabja. A shakespeare-i komédiák középpontjában általában a szerelem vagy a házasság áll. Általában két szinten jelenik meg ez a téma; az egyik a magasabb társadalmi réteghez tartozó szereplők szerelmét jeleníti meg - itt Miranda és Ferdinand -, a másik szál pedig az alacsonyabb rangú szereplők humoros karakteréből adódik. A vihar fő témája a szerelem, de megjelenik az élet negatív oldala is; a gonoszság szintén jelen van. Ez azonban nem nyer nagyobb teret, a darab a szereplők békülésével ér véget, és azzal a lehetőséggel, hogy Ferdinand és Miranda szerelme ellensúlyozza apáik ellenségeskedését. Formailag tekintve, a szövegben megjelenik a próza és a blank verse is. Az komikus jeleneteknél a próza dominál, míg a blank verse a komolyabb jeleneteknél fordul elő. A Vihar egyetlen hivatalos szövege az Első fólióban található, amelyet 1623-ban adtak ki. A fólió szövegét Ralph Crane, a King’s Men írnoka jegyezte le. Először valószínűleg 1611. november 1-jén, vagy röviddel azelőtt adták elő az udvarban, így a keletkezésének dátuma szinte biztosan 1611.

First Published

1623

Member Reviews Write your own review

Be the first person to review

Log in to comment